Lakhelyeik: BIHAR, BÉKÉS megye, Sebes Körös vidéke. Orosháza, Pusztaföldvár, Szeghalom, Vésztő, Komádi, Csökmő, Csanádapáca, Tatársánc, Cséfánypuszta, Szalmarét, tanyavilág a Hortobágy alatt. Innen kerültek Újirázra, mely települést akkor alapítottak.


MAGONY VINCE / 18?? - a legidősebb, akit sikerült megtudni, kinek fia
MAGONY ISTVÁN / 1984 - pipázott, s nagyokat köpött. - felesége - Kotrocó Veronika / 94 évig élt. Mozgékony volt, nem ült kocsira. Menyecske korában táncos, mulatós típusú lány volt, ki egyedül is elment szórakozni, kinek gyermekei

MAGONY GYÖRGY / 1900. Ő volt a főnök.
MAGONY JÁNOS
MAGONY ISTVÁN
MAGONY MÁRIA / Mari Néni
MAGONY VERONIKA / Vera Néni - Pusztaföldvár, majd Újirázra kerültek
MAGONY ANNA / kinek lányai JULISKA, IDA / kinek férje Ágoston Pál, kinek fia GÁBOR / kinek lánya IDA

MAGONY IMRE / 1902. mulatós, zenélős / Négy elemit végzett, mert korán kellett munkába állni. Legény korában kezdett hegedülni, s mindjárt prímás lett, de a kottát nem ismerte. Szerették hallgatni a hegedülését, otthon is, ha gyakorolt. Sokat kocsmázott, bolondultak érte a lányok. Megnősült 26 évesen. Felesége Szilágyi Margit / módosgazda-lány volt, de elvesztették a 80 holdat. Csak egy maradt meg belőle. Kinek testvére Szilágyi Antal / áztatott kötéllel verték majdnem agyon, mert a lónak lába tört. Tanyán éltek, állattartásból, mezőgazdaságból, cselédi munkából. Először 34 holdon, majd 140 holdon gazdálkodtak, de belebuktak, mulatságból eredően. Füzesgyarmatra költöztek a tanyáról két ló, kocsival. Ez is odalett. Kezdődött a napszámos élet. 1 Pengő kereset naponta /80 fillér a kg cukor, zsír/. Eladogatták a párnát, dunnát, úgy éltek, hogy négy gyerek aludt egy ágyban. Folytatódott a kocsmázás, verekedés, ivás, kinek gyermekei

MAGONY GIZELLA / kapálás közben született, megfürösztötték, majd kellett visszamenni a munkához. Hihetetlen szorgalommal, akarattal végezte iskoláit. Vörös Diplomás mérnökként végzett a Lomonoszov Egyetemen. Férje, Solymosi István nyugalmazott Vám és Pénzügyőr Főparancsnok

MAGONY MARGIT / Manci Néni. Nyug. Testnevelő tanár

MAGONY IMRE / Nyug. Páncélos parancsnok. Szőlőkirály / Felesége, Marika Néni, oltványkészítő. Kinek leánya

MAGONY MÁRIA, ki örökölte a szőlőoltvány termelés fáradságos munkáját.

MAGONY ANNA / kinek férje Horváth Pál, nyug. Mérnök, TV Studiók fejlesztésével foglalkozott

MAGONY IDA festőművész / 1930. Libapásztornak ment a módosabb rokonokhoz - Anna néni lányához, Idáékhoz. Jó tanuló volt, s majd úgyis behozza a többieket, egy kotlós tyúkért cserébe a tanítónak, mehetett dolgozni. Jött a háború, napszám. -gyereknapszám, napkelettől napnyugtáig tartott. Tuskót szedtek. Az iskolában nem merték mondani, mert megalázó volt. A grófnál ott volt a pallér is, aki mindig csak hajtotta a parasztot. Végül négy lediplomázott az ötből, kinek férje

Kovács Ferenc - 1926. Kiskunfélegyháza. Szobrászművész, kinek gyermekei

Kovács Ida, brácsaművész
Kovács Katica, ötvös-iparművész
Kovács Ferenc, zenész