Alkotói környezetben nőttem fel, szüleim és a Máglya közi művészház, melyben laktunk, s még vagy negyven szobrász, festőművész, grafikus, keramikus közt. Mégsem vonzott az anyag. Igaz, egyszer fiatal koromban "megráztam magam", s festményeimmel, rajzaimmal kitapétáztam a műtermünket családom gyönyörűségére. S akkor jött Fekete Izé barátunk, ma MDF-es politikus, elkérte fotózásra az összest, azóta se láttuk egyiket sem, s az ihlet is megszűnt. Majd apám halála után jött a fordulat. Egy kidobott mahagóni bútordarab, jó nyugodt anyag. Bicska. Így kezdődött, egy sótartóval.

Majd a turnékra vittem a régi szerszámokat, vésőket, s kerestem a különböző fákat. Jöttek a tálak is sorban. Komoly beavatást én is Nagy Kristóftól kaptam, mint sokan mások, akiket kinevelt, s az első igazi kapacsot, favájó eszközt. Kivájtam vele rögtön egy fotelt fekete dióból.


  


Megtanított a mesterségre, melyet aztán a magam igényei szerint folytattam tovább. Sok barátomat ajándékoztam meg ezekkel a kedves konyhai eszközökkel, egy fából faragott asztalokkal, székekkel, padokkal, s keltettem fel a figyelmét a gyári helyett a természetes anyagok iránt. A szerszámaim elkészítésében Nausch Géza grafikus, ötvös-iparművész, kardkovács barátom volt segítségemre, kit felettébb tisztelek és szeretek. Most még erős a fának vonzása, de érzem, kövek, ti következtek!